Szinvonalas haltál igényes salàtàval és curry rizzsel meg tartár
És a borokrl se feledkezzünk meg. A sauvignon blanc tesztet tovabbvittük. Az Oyster Bay 2017 egèszen friss, magas sava ellenére nem szúr, viszont majdnem harapós, a gyümölcsösség kiemelkedô. A Saint Claire egy èrettebb, komolyabb darab. Már szelíd,kerek, nem harsány, viszont rendkívül kiegyensúlyozott ès ebben is ezernyi gyümölcs, sok pontot adnék rá. meg kell látogtanunk öket a Marlborough vidékén.
Ha a Wai-o-Tapu egy show volt, akkor ez egy félelmetes gôzölgô mezô. Meleg jön alulról és mindenütt megcsap a szélfújta gôz. A képek nem adhatják vissza a hangulatot, a zajokat, hol sipol, mint a gôzgép, vagy bugyog az iszapos helyeken ès hát szaga is van, szóval egy teljes èlmény. Elôször tettük meg a körutat az elôre jelzettnél kicsit hamarabb, úgy látszik, kalandosnak éreztük.
Esôre ébredtünk és nehezen indultunk el, aztán mégis és megkerestük a helyi múzeumot, kicsi és nagyon tartalmas. A maori ôsök története, ahogy egy naív nép belakta ezt a területet kihasználva a változatos körülményeket, még azt is, hogy a geotermákat mosásra, fûtésre és fôzésre is használta. Ellenség nem sok lehetett, mert a fegyvere egy fakanálnyi lapát volt, amit a bálna csontjából készitett. Az angolok jól elrontották az életüket , meghódították a területet és elvették a földjeiket. Nehéz a kultúrális emlékükhöz hozzáférni. Folklôr estet adnak, ha van közönség, ez most nem jön össze nekünk. A pénztárnál egy igazi maori sráccal dumálok, segít éttermet választani, igaza volt, a helyi halat ettem sörtésztában, hozzá a helyi kézmûves sor csûszott,
Wai-po-Tau-ba látogattunk, azt ígérték, hogy ez a csodák földje, tényleg. A szaggal kéne kezdeni, ahogy kiszálltunk a kocsiból, megcsapott a kén lehellete, összetéveszthetetlen vegyészorr emlék. El ne hagyd a kijelölt utat! - írják rendületlenül, hát olyan nagy kedvem nem is lenne elhagyni, fortyog, rotyog, párolog minden. Nem látni, hol hideg, hol forró, a Föld kirakta itt a belsejét, nyitva maradt a szája. Ez a vidék nem egy vulkán, aztán na jól van, húzódjunk, ez mindenütt az. Színek, formák, barlangszerû tölcsérek, tavak között sétálunk, valójában nem gyôzünk fotózni. Ezt az élményt nem adhatja vissza kép, minden érzékünkkel itt voltunk, hogy egyáltalán fogalmunk legyen, hogy milyen lehet belülrôl a Föld, már ezért megéri a repülôjegy, amúgy velünk volt a fél világ, aki eljön Uj-Zélandra, ide biztosan eljön.
Egy erôs nap alatt is sok élményt lehet összeszedni Melbourneben. Minden ízèben világváros, jókedvû ès jóízü s elèg euröpai a sok kávézótól, kiülôs étteremtôl. A tengert nagyon hiányoltam itt, a folyöpart nagyon elegáns, azé rt mégsem tenger. Ez az aboriginal kiállitás nem egy sajnálkozó, együttérzést hajszoló valami. Sokkal inkább tényszerû akar lenni, a tények épp eléggé durvák. A személyes történetekbôl kiderül, hogy mit szemvedtek esek a
Bérelt kocsival húzunk délre, kb 300 km, nem tünik nehéznek, ám a jobbkormányos balra húz, nem érzem pontosan a szélét az utnak vagy a sávnak. Ezt a Toyota úgy segíti, hogy ha kinakarsz menni a sávodból, pittyeg. Na ez végig pittyegte az utat, keresem, hogy hol lehet kikapcsolni! A Taupoi tóra néz a házunk, és itt most le is ragadnék, ezt a kilátást kérjük csomagolni, visszük. Nagyvonalú tágas táj, kristálytiszta levegô, éles fény, buja növényzet szines virágokkal, tisztaság, rend és nyugalom, innen nehéz elmozdulni. Az elsô kávét szürcsöltük a teraszon, nem szóltunk semmit, csak bámultunk. Elugrottunk a hukai vízeséshez, 10 percre van, hirtelen beszükül a Waikeke folyó és robajlik a sok víz , csattog a fényképezôgépek zárja. Kiraboltunk egy nagyobb élelmiszerboltot, hátha háború lesz, szerintem itt sose lesz, vacsit fôztem- citromos borjú édes krumplival és zöldéggel, nem is rossz. Borjút lehet kapni, mint minden mást is, szinvonalas a cucc. Kísérletezünk a pinot noirokkal, most Oyster Bay volt a márka, jegyezzük fel.
Ehhez nincs mit hozzátenni. Helyi friss kagylo prov encei módra, hozzá Leffe blonde, igy kell, ha lehet
Pompás élménnyel indult a közös túránk. Az elsô élmény az aucklandi reptéren a mosolygás volt. Mindenki barátságosan mosolyog, az útlevél ellenòr is meg a vámos is, miközben a túrabakancsokat elviszi fertôtleniteni. A bérelt lakásink a tengeröbölre néz, hahó! A tenger és süt a nap is. Foglalt asztal vár minket a Sky Towerben, az étterem 300 méter magasan forog körbe, a látnivaló mindent megér, kis szédelgés belefér a báránysültbe és a marlboroughi savignon blanc kárpôtol. Végre kialudtam magam, Ági szerint nem kell órát állítani, itt reggel 7 van, otthon meg tegnap este hét, egyszerû, nem?
30 perces kompúttal lehet eljutni a szigetre, az olvasmányok azt sugallták, amolyan Szentendre fèle vár, galériák, borpincék, elit házak, sok ember. Hát más! Kis öblökkel barázdált tengerpart, kiépitett ösvények, szubtrópusi növenyzet és nehezen leírható szinek. A tenger kék és zöld is, a növények virágoznak, kristálytiszta levegô, tisztaság mindenütt, 15 fokban ragyog a nap, enyhe szél. Paradicsomi ! Az ausztrá kalapom a szálláson maradt, a napkrèm csak nem kell ilyen hidegben, az eredmény vöröslö fej, de megérte. Túrázink 3 órát, Ebédelünk egy strandra nézô teraszon, kicsi öböl, lehet benne tán 10 étterem és kis üzletek, kevés nép.Az étel egyszerû, de igényes és egészséges, az enyém tintahal saláta romai koménnyel s mandulával, a kávéhoz jött egy kis gyömbéres kenyér, csoki szelet helyi vajhabbal. És persze osztanak, két tányérra tálalva, mindig mosolyogva, hát igy telik a nap, a lezárás otthon feltett lábakkal, sajtvacsora, hozzá savignon blanc-t választottam jó házból es egy pinot noirt, hogy aludni is tudjunk.
